A Félelem bére

A-felelem-bere_a-lefejezett-allat (25)

A lefejezett állat látvány óvatosságra intett.

Az ember, amikor egy kutatásra vállalkozik, nem mindig azt kapja, mint amit elképzelt. Sokszor semmit, és van amikor többet, mint amit előre eltervezett.

Elindultunk tehát, hogy megnézzük mi az a legtöbb, amit ki tudunk hozni az expedícióból. Ahogy az ember egyre közeledik a végcél felé, egyre fogynak körülötte a résztvevők. Minden pontnál kijelenti valaki, hogy csak eddig jött, eddig tudott segíteni.

Egyetlen embert találtam csupán, aki hajlandó volt elvinni azokra a helyekre, amik számomra fontosak voltak. Nem kevés vita, ellenvetés hangzott el, mire végre elindultunk. A nyelvet ugyan nem értettem, de az világos volt, hogy – gondolom a félelem okán – indulatoktól sem volt mentes a lebeszélési szándék.

Egy ilyen territórium úgy épül fel, hogy vannak népcsoportok, melyek valaha együvé tartoztak, de bizonyos részei mégis eltávolodtak a kemény magtól. Ők már civilizáltabban élnek és arra kiválóan alkalmasak, hogy a kultúrával kapcsolatban sok mindent megtudjunk. Így épül fel tulajdonképpen az egész, hogy haladunk a viszonylag civilizálttól az egészen vad felé.

Az első helyen olyan emberek éltek, akik bár elszigetelve, de ruhában jártak és nem tűntek távolinak. A látszat azért csal! Lehet, hogy vezetőmnek köszönhető, de barátságosan fogadtak. Elvezettek a hegyre, vagy valami hasonló, de mindenképpen nagybetűs helyre, mely viszonylag távol volt a falujuktól. A saját nyelvükön elmondták – amiből én egy szót sem értettem – mi is van ott. A látvány magáért beszélt, ez egy kegyhely volt, egy oltár. Virágok, majmok, fekete valami a gondosan kivésett köveken, ja és büdös. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy biztos itt szokták bemutatni az áldozati szertartásaikat. És, tényleg! A tiszteletemre előhoztak egy állatot és bemutattak egy szertartást. Megáldották, különböző rituálékat hajtottak végre, kókuszlét öntöttek a fejére, virágot szórtak rá, befestették. Nekem nem jött le elsőre, mi lesz a végkifejlet, sőt tulajdonképpen az utolsó pillanatig nem.
Aztán egyszer csak hanyatt vágták az állatot és egy gyors mozdulattal levágták a fejét. Ekkor jöttem rá, hogy a kövek vésései vércsatornák. Dermedten álltam ott, csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, nem én leszek a következő. Hozzáteszem, a fejet külön pódiumra helyezték, imádták, tisztelték.

Mivel ez volt az első ilyen találkozásom ezekkel az emberekkel és ezek voltak a legkulturáltabbak, óvatosságra intett. Vezetőmet is figyelni kezdtem, hogy miket tesz, mert nem szerettem volna, ha az egyik ponton elfelejti, kinek dolgozik, és egyszerűen átad engem, mint trófeát.

Aztán ráakadtunk egy ősi templomra, mely nem biztos, hogy az volt, de nekem úgy tűnt. Bementem, kövek, faragások, oszlopok mindenfelé és sötét. Azt sem tudtam mire léphetek rá, mihez nyúlhatok hozzá, nehogy elinduljon valami. Az ember túl sok filmet néz, hogy ilyen képzetei legyenek. A mélyebben benyúló helységekből kirepült egy-egy denevér. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, pont kelletek azok oda.
Körbe fotóztam, filmeztem és távoztam, nem állítom, hogy túl nyugodt voltam. Azt ilyenkor nem lehet tudni, hogy kik és mire használják/használták a helyet és azt sem, hogy kit sértünk meg esetleg, valamint, hogy ennek mi a következménye ilyenkor. Úgyhogy jobb az óvatosság.

Aztán találtunk pálmalevélből épített kunyhót, de embert sehol, pedig a hely nem lakatlan, azt tudtuk. Nyilván elbújtak. Miután megláttam egy ember alakot a fára kikötve, olyan vudu baba félét, csak nagyban, jobbnak láttam távozni.

Az utolsó helyre vezetőm már ki sem vitt. Tisztes távolságból azt mondta, hogy azt csinálsz, amit akarsz, én közelebb nem megyek. Innen tudtam, hogy megérkeztünk. Csináltam néhány felvételt és nem voltam benne biztos, hogy sikerült megtalálni mindazt, amit kerestem. Ilyen távolságból, amit mozgásnak vél az ember, lehet, hogy nem az, csak a szeme káprázik. Aztán a nagyításokból kiderült, hogy sikerült. Rendelkezésemre állt olyan technika mellyel a hideget vagy a meleget meglehet különböztetni egy adott környezetben, mégis a véletlennek volt köszönhető, hogy sikerült lencsevégre kapni egy óvatlan bennszülöttet.

Ironikusan jegyzem meg, hogy természetesen minden anyagot elvettek tőlem, legalábbis azt gondolták. Azzal tisztában voltam, hogy tiltott területen járok. Mivel a kártyákat időnként cserélgettem, és a nem használatosat gondosan elrejtettem, így az anyag jelentős része megmaradt.


Comments are Closed

Copyright © MAGNUS EXPEDITION ® - All Rights Reserved - 2014 - Designed & Edited - DunaComp Informatika - WP alapokon
WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien