Tradicionális keralai (Dél-India) esküvő

Wedding-Kerala-India (56)

Mint a mesében, esküvő három éjjel, három nap. Ha nem is szó szerint, de majdnem így zajlik két indiai fiatal egybekelése. Első napon az előkészületek -ami persze nem jó szó, de megfelelőbb nincs- itt csak 3-400 ember van. A második napon dél körül a ceremónia, ahol minimum 1000 fős a vendégsereg, majd a harmadik napon a másik családnál ugyanez a tradíció ismétlődik.

India nagy ország és sok államból tevődik össze. Az egyes államoknak mások a szokásaik, a hagyományaik, az ünnepeik, az ételeik, az életstílusuk, az értékrendjük, az öltözködésük, a bőrük színe, a hajuk, a nyelvről nem is beszélve. Aztán persze államokon belül is az egyes régiók között megvannak a különbségek minden szinten. Aztán megosztja az embereket a vallás is. A hinduk, muszlimok, keresztények, sikhek mind nagyon különbözőek, minden tekintetben. A hinduk esetében további megosztást jelentenek az egyes kasztok, sőt, alkasztok is vannak.

Kerala egy kicsi, dél-indiai állam. Kisebb, mint a Dunántúl, lakossága pedig 33 millió körül van. A házassági szokásokat tekintve elég nagy különbségek vannak Észak- és Dél-Kerala között.

Indiában a házasságok többsége még mindig elrendezett házasság. Persze ez is megoszlik, a déli államok, úgy mint Kerala, Tamil Nadu, Karnataka és Andhra Pradesh jobban megtartották a tradíciókat, különösen a kisebb városok és falvak. Az északi államokban jobban nyugatiasodnak az emberek, bár az esküvők hagyományos szertartás szerint zajlanak, azonban a szerelem-házasságok, illetve házasság nélküli kapcsolatok (persze csakis gyerek nélkül) gyakoribbak, mint délen. Lássuk hogyan is történik a házasítás. Először is a hinduk nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak a védikus asztrológiának. Nagyon sok esetben kérik az asztrológus segítségét, például hogy mikor érdemes új házba költözni, melyik nap indítsák be a vállalkozásukat, mikor legyenek együtt, hogy gyermekáldásban legyen részük, stb.

Természetesen a házasság sem kivétel. Ugye az alap, hogy mindenkinek van egy részletes elemzése az asztrológus által, ezt már gyerekkorban megcsinálják. Ekkor az is kiderül, hogy az illetőnek hány évesen ajánlott megházasodnia. Amikor közelednek ehhez a korhoz, akkor a szülők nagy keresésbe kezdenek. Természetesen a teljes rokonság is besegít. Ha bárki ismer valakit, aki szintén házasodni készül, rögtön a szülők tudtára adja. Persze akárkihez nem adják a gyereküket. Először az asztrológus ellenőrzi, hogy hány százalék az esély egy jó házasságra. Aztán fiú esetében fontos, hogy jól szituált legyen, biztos anyagi háttérrel, valami jól fizető állás, külön jó, ha az külföldön van. Lány esetében ilyen elvárások nincsenek, persze vannak akik nem bánják, ha a feleség is dolgozik, de vannak, akik szerint az asszonynak a házban a helye, háztartás, gyereknevelés. A házasság egyébként nem igazán két ember házasságát jelenti, hanem két család egyesülését. Ezért amikor megnéznek valakit, akkor nem is a személyt vizsgálják, hanem a családot. Vizsgálják – azt hiszem ez jó szó, mivel ahonnan csak lehet, információkat próbálnak szerezni. Hogy mennyire van jó neve a családnak, illetve a lényeg, hogy nem történt-e korábban már valamilyen szégyenletes esemény. Például válás, mert az egy nagy bűn.

Tegyük fel, hogy van egy lány, akinek az idősebb testvére elvált. Na, ez a lány nem fog könnyen férjet találni.

Szóval nagy kutatásba kezdenek, hogy minél többet megtudjanak a családról. A személy maga, akihez a gyereket adják, nem igazán érdekes. Kizárólag a szülők beszélnek egymással, aztán ha ők úgy gondolják ez a házasság jó lehet, akkor szólnak a gyerekeknek. Mutatnak egy képet a választottról, és a fiú családostul elmegy amolyan háztűznézőbe. A lány teával és édességgel kínálja a fiút és családját, a szülők megbeszélnek dolgokat, aztán a gyerekek váltanak pár szót. Mik az elképzeléseik a jövőt illetően, ilyesmi. Jó esetben ezt megtehetik kettesben, de általában nem hagyják őket magukra.

Szóval van pár perc beszélgetés, majd a fiú és családja távozik. Megkérdezik a szülők a gyerekeket, hogy hogy döntöttek, majd a fiú szülei felhívják a lány szüleit, hogy tudassák döntésüket. Ha azt mondták rendben, legyen, akkor a lány szülei mondják meg, hogy részükről is rendben van-e vagy sem. Az még érdekes dolog, hogy általában igen-t mondanak, mivel a szülők sokat keresgélnek, mindenkit alaposan megvizsgálnak, tehát elég nyomós indokot kellene felhozni, hogy miért nem akar az illetővel házasodni. Pár perc beszélgetésből nehéz lenne találni. Az, hogy nem tetszik, vagy nem szimpatikus, nincs közös témánk, vagy ilyesmi, ezek nem megfelelő indokok.

Tehát ha mindenki igent mondott, akkor jön ismét az asztrológus, aki kitűzi az esküvő időpontját. Általában fél, maximum 1 évvel későbbi időpontot ad. Megkezdődik a szervezkedés. A fiatalok ez idő alatt nem találkoznak, esetleg egy-egy telefonbeszélgetés történik. Vannak, akik tartanak eljegyzést, de ez saját döntés, nem kötelező. Az esküvő általában két részből áll. Van egy tradicionális ceremónia délelőtt, utána egy hagyományos keralai ebéd, majd délután-este az ünnepség egy másik helyszínen. Ez az esküvő egyébként nem hivatalos, később mennek el az anyakönyvvezetőhöz ahol aláírják a papírokat. Persze ez sem kötelező dolog, bár ma már szinte mindenki megteszi. Régebben a házasságok nagy része hivatalos papír nélkül köttetett. Viszont a család szemében az esküvő után már házastársak (ha hivatalosan még nem is), tehát például már együtt alhatnak, amit ugye korábban nem lehetett.

Lássuk hogy zajlik egy hagyományos keralai hindu esküvő. Mondanom se kell, ahány régió, annyi féle. És ahány kaszt/alkaszt, annyi szokás.

Reggel felöltöztetik a fiút és a lányt hagyományos keralai öltözékbe. A fiú mundut (ez egy fehér lepedőféle anyag, aranyszegéllyel, ezt tekerik a derekuk köré, földig ér) és inget visel, a lány vagy hagyományos keralai veshti mundut -ami egy speciális fehér szári arany szegéllyel- visel, vagy valamilyen selyemszárit. A lányt tele aggatják arannyal. Nyakláncok, fülbevaló, karkötők. Egyébként a szülők kb. a gyerek születése óta gyűjtik az aranyat, hogy azt majd ezen a napon neki adhassák. A lány hajába jázminfüzért tesznek. A szertartás helyszínéül nagy termeket szoktak bérelni. Ezek kifejezetten erre a célra épült hatalmas épületek, ahol van egy olyan terem, mintha színház lenne, illetve jó nagy konyha és étkezde. Mert hát a másik jellemző dolog, a vendégség, ami nem kis létszám. A szertartásra, -ők azt mondják- hogy csak a szűkebb családot hívják meg, ez olyan 3-400 fő szokott lenni. Az esti fogadás minimum 1000 fős.

Szóval a szertartás: a színpad feldíszítve, van 2 trón, vagy egy nagyobb pad, amin a házasulandók ülhetnek. A zenészek ütik a dobokat, meg egy másik egyfajta fektetett harmonikán játszik tipikus hindu esküvői dalokat. A vőlegény már fenn van a színpadon, amikor jön a menyasszony az összes női rokonának a kíséretében, főleg fiatal lányok kísérik. Tesznek pár kört fenn, aztán a menyasszony apja szó szerint átadja a lánya kezét a fiúnak. Virágfüzért akasztanak egymás nyakába, illetve átadják a gyűrűket és a nyakláncot/nyakláncokat. A gyűrűk nem hagyományos karikagyűrűk, hanem a társ neve van belevésve, vagyis inkább olyasmi mint egy pecsétgyűrű, a név pedig kidomborodik. Nyakláncot a vőlegény mindenképp ad a menyasszonynak, a menyasszony, ha akar ad, ha nem, nem. A nyaklánc nem valami kis vékonyka lánc, változó, hogy mennyire vastag, de minimum olyan 2mm szokott lenni, és jó hosszú. Az arany errefelé mindig 22 karátos!

A fiú még sindur-ral megfesti feleségét, azaz egy piros porral egy kisebb foltot hagy a homloka felett, a haja tövénél, majd átad egy szárit, és aztán egymás kezét fogva tesznek pár kört a színpadon, míg a lányok követik őket. Aztán jönnek az áldások és a fotózkodás. Mindenki, de tényleg minden egyes vendég szépen sorban felmegy hozzájuk a színpadra. Ki van készítve rizs, amit áldásként a fejükre szórnak – ezt csak a már házas emberek tehetik meg, és általában csak az idősebbek szokták.

Az ifjú pár megérinti az idősebbek lábát, amivel szintén áldást kapnak tőlük, illetve tiszteletüket fejezik ki. Ez egyébként egy nagyon elterjedt szokás az országban.

Szóval, ha megvolt az áldásosztás, jön a fotózkodás.

Az ifjú pár ott áll, mosolyog, a vendégek jönnek sorban, készül egy-két fotó, tovább állnak, jön a következő… Pár óra fotózkodás. Ez egyébként különösen nagy élmény ott, ahol alapból magas a hőmérséklet, nagyon magas a páratartalom, a spotlámpák világítanak, ami nem kis extra hő, szóval az ifjú pár izzad, és a végére gondolom már minden bajuk van.

Az ebéd tipikus keralai vegetáriánus sadya, banánlevélen tálalva. Az is egy érdekes folyamat, ahogy azt a párszáz embert megetetik 3-4 turnusban. Amikor megvolt az ebéd, mindenki mehet pár órát pihenni, aztán lehet készülni az esti fogadásra. Az esküvő után a férj először viszi haza feleségét és megmutatja neki a házat. A feleség, mielőtt a házba lépne, egy kancsó vízzel lemossák a lábát, és jobb lábbal kell átlépnie a küszöböt. Régi tradíciók szerint innentől kezdve ez a ház a lány otthona is. Nagy házakat szoktak építeni, mivel a fiú a házasság után is a házban marad, és a felesége is odaköltözik (azok a családok, akik ezt a hagyományt követik, 15-20-an szoktak egy házban élni). Hagyomány szerint ugye a nők nem dolgoznak. Főznek, takarítanak, mosnak, és persze gyerekeket nevelnek. A feleség a fiú szüleit is anyának és apának szólítja, és ők is gyerekükként kezelik. Ezért is fontos a jó választás, mivel itt nem arról van szó, hogy nekik kettőjüknek kell együtt élni, a szülőknek is el kell fogadniuk a lányt.

A következő lépés, készülünk a fogadásra: a vőlegény öltönyben, a menyasszony száriban vagy valamilyen más, tradicionális ruhában van. Ez a fogadás nem szól másról, mint ismét fotózkodni egy még nagyobb terem színpadán még több emberrel, még jobban izzadva. Aztán lehet enni egy jót, ekkor már nagyobb választék is van, illetve azoknál a családoknál, akik nem vegetáriánusok, ilyenkor már csirkét is adnak. Desszert is van, általában fagylalt.

A meghívóra rá szoktak írni valami olyasmit, hogy “a vendég megjelenése az ajándék”, szóval a lényeg, hogy nem akarnak pénzt vagy bármilyen ajándékot elfogadni. Persze közelebbi rokonok azért szoktak adni némi pénzt, néhányan adnak egy-egy kisebb ajándékot, mindez inkább csak jelképes.

Ami nekem európai szemmel érdekes volt még, az a menyasszony és vőlegény viselkedése egymáshoz. Mert ugye ők tulajdonképpen nem ismerik egymást. Nem is nagyon érintik meg egymás kezét sem, nem ölelkeznek, látszik rajtuk, hogy ez az egész olyan, mint egy új felfedezés. A másik, hogy nem is igazán szólnak egymáshoz. A lány a saját rokonaival beszélget, és a fiú is a sajátjaival. Nem is igazán törődnek azzal, hogy a házastársuk is ott van valahol a közelben, igazából azt se tudják általában, hogy hol van a másik.

Még egy dolog: az esküvő előtti napon van a sangeet este, amikor a menyasszonynak illetve a többi lánynak, aki szeretné, hennával virágokat meg egyéb motívumokat festenek a kezükre. (Északon a lábukra is szoktak. Ez a hennafestés egyébként tipikus észak-indiai szokás, amit idővel délen is átvettek valamennyire). Változó, hogy ezen az estén mennyire “buliznak”, zenészeket mindenképp szoktak hívni, a rokonok énekelgetnek, egyesek táncolnak is, de ez Keralában annyira nem jellemző.

Ha mindez nem lenne elég, akkor a következő napon szinte ugyanezt a ceremóniát megismétlik a másik családnál is. Gyakorlatilag minden ugyanúgy zajlik, csak a díszlet más és az öltözékek. Ha azt eddig nem említettem volna, az esküvő során minden egyes eseményre más száriban érkeznek a nők. Ez ugyan nem kötelező, de kicsit mégis, annak aki szeretné elkerülni a pletykákat.

Az így megkötött házasságokról nem tudjuk, hogy mennyire szavatolják a boldogságot, de tartósnak bizonyulnak.

« (Előző Hír)


Comments are Closed

Copyright © MAGNUS EXPEDITION ® - All Rights Reserved - 2014 - Designed & Edited - DunaComp Informatika - WP alapokon
WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien