Vonattal India legdélebbi csücskébe

Vonattal-Indiaban (12)

Dél Indiából el kellett jutnunk a még délebbi Indiába. Normál esetben egy ilyen út nem jelent problémát, de itt egy földrész nagyságú országról beszélünk. A vonatozást választottuk, mert ha már itt jár az ember, ki kell próbálni az ázsiai vasutat.

Amikor megérkeztünk az állomásra igazi hamisítatlan, az Indiana Jones filmekből megismert hangulat fogadott. A pályaudvaron mindenfelé a földön alvó emberek, akik éppen nem aludtak azok a teájukat szürcsölgették, vagy az újságot lapozgatták. Mindenesetre a látvány nem hasonlítható egy európai vasútállomáséhoz.

A vagonok számomra ütött kopottnak tűntek és nagyon puritánnak. Persze, mint minden ebben az országban ez is ellentmondásos. Az alakok helyén rácsok vannak, előtte egy lehúzható zsalugáterrel. Belül szó szerint nagyon fapados az egész, viszont minden kocsi végében ott van telefontöltő állomás, sok csatlakozási ponttal.

A mi kis utazásunk röpke egy egész napot vett igénybe. El lehet akkor képzelni a távolságokat. Kimondhatatlanul fárasztó a fa padokon úgy utazni, hogy hárman ülünk egymás mellett. Az út során, bár cserélődnek az utasok mindig zsúfolásig tele vannak a vagonok.

Viszont a kiszolgálás az páratlanul jó.

A felszolgálók -mert ilyen is van ezeken a kopott szerelvényeken- 5-10 percenkén járkáltak és kínálták az ásvány vizet, teát, kávét, sült banánt és mindenféle étkeket. Felveszik a rendelést az ebédre és időben ki is hozzák. Tehát a kiszolgálás, monhatni első osztályú.

Persze ennek is van egy másik fele, mégpedig, hogy minden állomáson felszállnak a koldusok és többször végig járják a vagonokat a következő állomásig, mutogatva testi fogyatékosságukat. Nem valami szívderítő látvány.

Mindenért kárpótol a hindu emberek kedvessége. Az utasok -idegenek- amint elfoglalják helyüket, szóba elegyednek egymással, telefonszámokat cserélnek, barátkoznak. egész családok utaznak így ezer kilómétereket. Akik hoztak magukkal ételt vagy nassolni valót, kínálgatják a többieket, csak úgy szó nélkül. Még ha udvariasságból vissza utasítom is, bátorítanak, hogy vegyek nyugodtan szívesen adja. Ez egy fantasztikus élmény volt. Meg is állapítottam, hogy a boldogsághoz nem feltétlenül pénz kell, az emberség éppen elég, ugyanis ezeken a vonatokon nem gazdag emberek utaznak általában.

Így érkeztünk meg estére utunk végállomásához elgyötörve, hulla fáradtan, tele élményekkel. A végcélunkon, legdélebb Indiában 37 fokos hőség és 70-80%-os páratartalom fogadott. Ezt külön meg kell tanulni elviselni. Sejteni lehetett már útközben is a táj, a növényzet változásaiból, hisz egyre inkább a pálma és banán fák uralták a tájat és egyre inkább dzsungel szerű lett a táj. Az állomásokon meg-meg jelennek a majmok és tömegével lepik el a vagonokat. Szóval számítani lehetett a trópusi időjárásra, megélni azt, mégis más.

Ha mindez nem lenne elég, akkor hozzá kell tenni, hogy jegyet sem egyszerű szerezni ezekre a vonatokra. A jegyvásárlás elővételben történik. Két hónappal az indulás előtt lehet jegyet váltani. Ez sokszor nem sikerül. Ekkor van egy váró lista, ha valaki lemondja akkor lehet felkerülni. Az utolsó 24 órában van egy verseny, nem tudom pontosan hogy működik, de ekkor lehet még licitálni valamilyen helyekre, de ez szó szerint egy verseny.

Na, nekünk se ez-se az nem jött be. Kimentünk az állomásra és próba szerencse. Meg is kérdeztem, hogy akkor most mi lesz. Mire kísérőm azt válaszolta, hogy megpróbálunk valakit lefizetni, hogy menjen haza, így mienk lesz a jegy. Nem hittem benne, de sikerült. Mit ne mondjak elég kalandos módja a jegyvásárlásnak.

A tapasztalatok birtokában senkit nem biztatnék egy ilyen indiai vonatozásra.


Comments are Closed

Copyright © MAGNUS EXPEDITION ® - All Rights Reserved - 2014 - Designed & Edited - DunaComp Informatika - WP alapokon
WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien